Amy - 36

Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző fejezetemhez érkezett kommenteket!Jó olvasást! Csók,Amy

36. fejezet: A másnap

Alexis szemszöge:

Kómásan és fájós fejjel ébredtem fel reggel. A fény pont a szemembe világított az el nem húzott sötétítő miatt, s hunyorogva próbáltam felmérni a kárt, amit magam körül sejtettem. De álljunk csak meg! Sötétítő?

Időm sem volt elgondolkodni azon, hogyan kerültem egy olyan szobába, ahol éjfekete lepleknek kellene takarniuk az ablakot, mikor is egy kéz simított végig csupasz derekamon.

- Jó reggelt! – búgta valaki a fülembe, s az érintés idegenségéből és a hang régi, ismeretlen-ismerős csengéséből rájöttem, hogy ez nem Jay. Olyan hirtelen ültem fel az ágyban, majd ugrottam le onnan, hogy még magam is meglepődtem, nem ám az álmosan pislogó Brad.

- Uram Isten! – nyögtem, majd tekintetemmel a ruháim után kezdtem kutatni. Azokat meg is találtam az ágy mellett heverve, meg a fotel karfájára szórva.

- Hm… Hát neked csak Brad! – vigyorgott rám idétlenül az exem, mire dühösen pillantottam felé.

- Mi a fene történt? – sziszegtem, miközben magamra kapkodtam a ruháimat, dacolva a fejemben tomboló zűrzavarral.

- Jól éreztük magunkat – vont vállat, és visszafeküdt a párnákra.

Sikítani tudtam volna, toporzékolni, üvölteni, és legszívesebben elástam volna magamat valami jó mély helyre. Megérdemelném! Mit tettem? Jó kérdés, tekintve, hogy halványlila gőzöm sem volt, hogy mi történt köztünk Braddel, miután Jay otthagyott bennünket. Totális homály borult az agyamra, és hiába próbáltam emlékek után kutatni, egyszerűen nem ment. Mondjuk, jól ismerem magam, és az, hogy egy szál ruha nélkül fetrengtem Brad ágyában, nem jelenthet semmi jót. Semmi jót Jaynek és nekem.

El sem búcsúztam Bradtől, csak kirohantam a lakásból, le az utcára, majd taxiba pattantam, és bediktálva Jay címét, agyalni kezdtem.

Mit mondjak neki? Hazudjak? Mondjam, hogy otthon töltöttem az éjszakát? Persze, Alex, ha otthon aludtál volna, akkor biztosan a tegnapi cuccodban jelennél meg nála! – róttam magam gondolatban, mégsem mondtam a sofőrnek, hogy hozzám menjünk. Jayt akartam, és elmondani neki, hogy sajnálom. Mindent. A babát, a tegnap estét, azt, hogy olyan dög voltam, azt, hogy valószínűleg megcsaltam, és hogy miattam mindkettőnknek fájni fog…

Halkan kopogtattam az ajtaján, és egy részem rimánkodott azért, hogy ne nyissa ki, hogy ne legyen itthon, és halogathassam még egy kicsit ezt a beszélgetést. De ez nem történhetett meg, mivel a zár kattant, majd Jay álmos, fáradt arcával találtam szemben magam.

Nem mondott semmit, csupán félreállt az útból, majd a nappaliba sétálva leült a kanapéra, és egy csomag fagyasztott borsót nyomott a homlokára.

- Másnaposság? – kérdeztem halkan. Nekem is kéne egy olyan a fejemre… Meg egy baseballütő, hogy jól fejbe kólinthasson majd, amiért ezt tettem velünk.

- Az. Szétrobban a fejem – motyogta, de nem nézett rám, és ez nagyon fájt.

- Merre jártál? – próbáltam elterelni magamról a témát, akartam is meg nem is beszélni a tegnapi cselekedeteimről.

- Egy sztriptízbárban, és alig tudtam megszabadulni a vén nyanyától a szomszédodból… – vetett rám egy keserű pillantást, majd lehunyta szemeit.

- Mrs. Coleman? – egy pillanatra el is feledkeztem a saját bajaimról, és megpróbáltam nem elröhögni magam, amint elképzeltem egy olyan helyen Jayt és a vén szatyrot.

- Igen – dörmögte, és dühös pillantásától bennem fagyott a nevethetnék.

- De végül megszöktél.

- Igen, de inkább ne tudd meg, mit ki kellett állnom! – sóhajtotta, de kérdő tekintetem láttán folytatta. – Inkább én vetkőztem, minthogy ő…

- És…

- És semmi! – vágott a szavamba dühösen. – Legeltette a szemét, nagy élvezettel dugdosta a dollárjait a boxerem szélébe, aztán egy óvatlan pillanatban elillantam – motyogta, s nem hagyva több időt a teketóriázásra, nekem szegezte a kérdést. – Te merre jártál? – mért végig csalódottan.

- Én? Hát… még ott voltam a klubban. Képzeld, találkoztam…

- Alex! – morrant rám. – Bradnél voltál? – kérdezte halkan, de láttam a szemében, mennyire kívánja, hogy nemet mondjak.

- Igen – suttogtam végül, s inkább lesütöttem a tekintetem. – Sajnálom! Én… ott ébredtem, de nem emlékszem, hogy...

- Fasza! És én alig pár órája még azt hittem, hogy nem lehet rosszabb! – csattant fel, és járkálni kezdett a szobában. Ez egy nagyon kínos beszélgetés lesz, és sajnos van is egy olyan érzésem, hogy sírás lesz a vége.

Nilla - 35

Sziasztok! :) Angel fejezete után meglehetősen nehéz volt akármit is hozzátenni a történethez, de azért mégis megpróbálkoztam vele. Jó olvasást, köszönöm az előző kommenteket! :)

Pusszantás: Nilla

35. fejezet: Cuncika

Jackson szemszöge

Egyetlen gondolat villódzott az agyamban, miközben megpróbáltam menekülni Alexis cseppet sem szívesen látott és cseppet sem fiatal szomszédjától: FUSS AZ ÉLETEDÉRT!

Felpattantam a székből, de pechemre az idős hölgy – mit idős hölgy, vén banya! – észrevett, utánam kapott a karjával, és visszanyomott a helyemre. Kirázott a hideg. Nagyon nem akartam az elkövetkezendő perceket, de úgy tűnt, hogy semmi esélyem sincs a menekülésre.

- Hova ilyen sietősen, Cukorborsó? – kiáltott rám. Majd’ megállt a szívem. – Az előbb mintha említettem volna, hogy csakis az enyém vagy, nem?

- De, tetszett mondani – válaszoltam halálra váltam. Most végem volt. Kész, ennyi. Rövid életem közeledett a „The End” felirat felé. A mozivásznon ezt olykor jó volt látni, de hogy a lelki szemem előtt pergett le... Rémisztő volt!

Körbenéztem, tekintetemmel egy lehetséges kijáratot keresve. Sajnos nem jártam sikerrel, ugyanis egy ajtó volt csak a helyiségben, de annak a kulcsi Mrs. Coleman nyakában lógott. Kezdtem egyre inkább rosszul érezni magamat.

- Na, mi a baj? – kérdezte. – Miért vagy ilyen riadt? Gyere ide a mamához, majd ő megvigasztal!

- Nem, köszönöm – nyűszítettem, és még hátrébb húzódtam tőle, ha ez egyáltalán lehetséges volt még. – Minden tök rendben van. Csak... egy kicsit szomjas vagyok. Igen, nagyon szomjas vagyok. Nincs a közelben mondjuk egy üveg... abszint?

Felkacagott, és a nyakában lévő boát körém tekerte. Most megfojt, most megfojt! Nincs más választásom, mint hősiesen szembenézek a halálommal. A végzetemmel. Igen, ez lesz a legmegfelelőbb. Elvégre férfi vagyok! Viseljem a megpróbáltatásokat férfiként.

Pár perc elteltével az agyam új megoldás után kutatott. Mert az, hogy végignézzem a boszorkány erotikus nekem lejtett táncát, nem volt választható alternatíva. Beletúrtam a hajamba, és oldalra fordítottam a fejemet.

Gondolkozz, Jay! Gondolkozz! Nem ittál még annyit, hogy ne menjen. Hajrá, Rathbone!

Ekkor a sejtelmes félhomályban kiszúrtam valamit, ami megoldást jelenthet a kialakult helyzetre. Ugyan, nem szivárogtatja el teljes mértékben a problémát, de ez még mindig a kisebbik rossz.

- Mrs. Coleman! – kiáltottam fel, eltoltam magamtól, és a szobában lévő asztalhoz siettem. Bármit, csak megmeneküljek! – Kitaláltam egy tökéletes játékot kettőnknek. Minek is pazarolnánk az időt holmi jelentéktelen táncra, mikor érdekesen is elüthetjük?

- Mi jár a fejedben, Cuncika?

Egek, mindjárt hányok! Cuncika? Magam elé emelte a téglalap alakú dobozt, és még ebben a gyér fényben is láttam, hogy felcsillan Mr. Coleman szeme. Hihetetlen, hogy mit be nem vállalok a testi épségemért!

- Oké – válaszolta végül, miközben elvette tőlem a dobozt. – Viszont van egy feltételem. Ha én vesztek, akkor is te vetkőzöl. Így izgalmas a póker, nemde?

Ó, dehogyisnem, vén szatyor. Ezerszer inkább én mutogatom magamat neked, minthogy fordítva legyen!

BabyAngel - 34

Sziasztok!

Íme, meghoztam végre a 34. fejezetet ;) Kicsit sok időbe telt, de hétfőn reggel már olvashatjátok is! :) Az előző fejihez köszönöm a kommenteket, más pedig nem is maradt, mint hogy jó szórakozást kívánjak :P Csók, Angel


34. fejezet: Önmagadból kivetkőzve

Jackson szemszöge:

Fogalmam sem volt, merre tartok, és hogy őszinte legyek, teljesen mindegy volt, csak minél messzebb Alex lakásától. Kezdtem becsavarodni… Először leültem a nappaliban, megittam egy üveg sört, és csak bámultam ki a fejemből. Reméltem, hogy Alex hamarosan hazajön, de arra aztán addig várhattam volna, amíg Los Angelesben leesik a hó. Így hát fél órás intenzív önostorozás után úgy döntöttem, én is kirúgok a hámból, és betérek egy közeli pubba. Eredetileg tényleg csak egy újabb pohárkát akartam legurítani, végül mégis úgy esett, hogy lecövekeltem a sTrip-in' nevű night club ajtaja előtt.

Nem vallottam magam soha szívbajosnak, egy pillanatra mégis inamba szállt a bátorságom. Sztriptízbár? Jay, te nem vagy normális! – szidtam meg magam, majd elsétáltam az utcasarokig, ahol rágyújtottam egy újabb szál cigire. Egy darabig szótlanul figyeltem, ahogy a kifújt füst furcsa formákat ölt, majd eldobtam a csikket, és sietős léptekkel bementem a bárba. Hogy miért? Fogalmam sincs! Amikor beléptem, szinte azonnal megcsapott az olcsó kölni és a jellegzetes oroszlánszag vegyes keveréke, ami ha nem ittam volna már épp eleget, valószínűleg gyorsan távozásra késztetett volna. De így…

Tekintetem végigjárattam kiéhezett sorstársaimon, majd találomra lehuppantam az egyik, vörös szaténnal borított bárszékre, és rendeltem magamnak egy pohár whiskyt. Szánalmasnak találtam a helyzetet, hiszen nekem volt egy tökéletes alakú vadmacskám, aki igaz, hogy éppen akkor egy Brad Pitt hasonmással mulatta az időt, de mégiscsak az enyém volt! Nem volt szükségem rá, hogy idegen nők idomait bámuljam, és fizessek érte, hogy velem töltsenek egy éjszakát. Szánalmas vagy, Jackson Rathbone! Egészségedre! – emeltem fel a poharam, majd lehúztam annak teljes tartalmát.

Ezt a műveletet még párszor megismételtem, és nem sokkal később már éreztem is az alkohol jótékony hatását. Eleinte csak a falra kitett akt képeken kalandozott a pillantásom, vagy a mellettem üldögélő férfiak nevetséges indokait hallgattam, mit keresnek egy sztriptízbárban, később azonban már a színpadon táncoló lányok is felkeltették az érdeklődésemet. Néhányuk rendesen kitette mindenét, és hazudnék, ha azt mondanám, ez nem indított el bennem valamit. Valami ostoba gondolatot, amit sürgősen el kellett felejtenem, de mielőtt felpattanhattam volna a bárszékből, egy csoport pasas lerohant, hogy fizetnek nekem egy ingyen táncot!

- Haver, ezen az estén senki sem unatkozhat itt! Ma van a legénybúcsúm, úgyhogy légy a vendégem!

- Engem várnak otthon! – mentegetőztem, de ekkor varázsütésre bevillant Alex és Brad ölelkező kettőse. – De tudod mit, tesó? Miért ne? Egyszer élünk, nem igaz!

- Ez a beszéd! – csapott hátba röhögve, majd odasúgott valamit a pultosnak, aki vigyorogva elvonult hátulra.

Mikor legközelebb észbe kaptam, már egy privát bokszban üldögéltem, és a fejemet ide-oda kapkodva vártam, mi jöhet még ezek után. A berendezés nem sokban különbözött az eddig látottaktól… Tűzpiros kanapé, egy Hell felirat a színpadnál, ahol nem volt más, csupán egy rúd. Nagyot nyeltem a gondolatra, hogy mi történhet ma este, amikor váratlanul elindult a zene. Fullasztó füstfelhő tört fel az egyik gépből, majd egy sejtelmes női alak is megjelent. Ismét nagyot nyeltem, főleg akkor, amikor túlságosan is ismerőssé vált a „hölgy”… És hogy ezek után mi következett? A vágyálomból hirtelen rémálom lett!

Nem túlzok! Amikor megláttam Mrs. Colemant szexisnek ható rendőrruhában, bilinccsel és gumibottal a kezében, kis híján szívrohamot kaptam! Túlságosan is jól emlékeztem még a legutóbbi találkozónkra, amikor szintén be akart cserkészni. És most… Ki tudja, hogy keveredett ide, mióta él éjszakai pillangóként, és ki volt az a vadbarom, aki ilyen ócska játékot űzött velem. Csupa megválaszolatlan kérdés, nekem pedig volt egy olyan sejtésem, hogy nem is akartam tudni a válaszokat. Legszívesebben nőket megszégyenítő stílusban rohantam volna ki a bárból, hogy végre elfelejthessem ezt a napot, de úgy nézett ki, Mrs. Colemannek más tervei voltak velem.

- Nana, szépfiú! Ma este csakis az enyém vagy! – rám kacsintott, majd kivillantotta tökéletes műfogsorát.

Ezek után még meglep bárkit is, ha azt mondom, a Pokolba kívántam ezt az estét?

Amy - 33

Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző fejimhez érkezett komikat! Jó olvasást! Csók, Amy


33. fejezet: „Mi”

Jackson szemszöge:

Ahogy elnéztem, Alexis hogyan táncolt azzal a bájgúnárral, akinek már kapásból bevernék egyet, szinte felfordult a gyomrom. Nemrégen még egy baba lehetséges jöttét vártuk Alexszel, most pedig úgy a nyakára és egyéb testrészeire tekeredik ennek a fazonnak, hogy az már szinte szégyenletes.

Sorban ittam a kis poharak tartalmát, amit elém toltak, de nem hogy lenyugtatott volna, inkább mégjobban felhergelt.

Én komolyan azt hittem, hogy ez egy jó este lesz. Most azonban egyáltalán nem voltam rózsás kedvemben, sőt… Egyenesen fortyogtam az elfojtott dühtől. És nemcsak erre a Brad gyerekre voltam dühös, hanem Alexisre is. Mert melyik pasi ne akarna valamit az én barátnőmtől, mikor ő ilyen gyönyörű? De azért az már más tészta, hogy Alex hogy kelleti magát másoknak…

Felálltam a pulttól, és kifizettem az italokat, majd idegesen megindult feléjük. Igyekeztem félretolni az utamba akadó lányokat és fiúkat, de nem ment olyan könnyen. Láttam, hogy Brad észre vette, hogy megyek, és ahogy az várható volt, Alexnek is leadta az infót. Legszívesebben bevertem volna egyet neki, amiért így táncol Alexszel, de mint mondani szokták: kettőn áll a vásár. Igyekeztem nem túl sértett, vagy féltékeny arcot felvenni, és mire eléjük léptem, szerintem ez sikerült is. Alex arcán láttam, hogy arra vár, hogy leverjem Bradet. Vagyis erre számított. Ehelyett inkább csak felé hajoltam.

- Hazamegyek! – kiabáltam a fülébe az egyszerű kis mondatot, aztán biccentettem egyet Bradnek is, hogy ne legyek már olyan tuskó – aki egyébként még mindig az én barátnőmet ölelgette hátulról, és isten se tudja mit művelt még vele –, majd kisétáltam a helyről.

Nem is akartam megvárni, hogy Alexis esetleg mond valamit, vagy csak biccent vagy akármi. Nem számított. Tisztán kimutatta ma, hogy ő márpedig nem fog megállni egy ember mellett, még mellettem sem. Mert bár csók, vagy hasonló nem történt – még nem történt – köztük az este folyamán, mégis lerítt Alexről, hogy nem velem akar lenni. Legalább volt bennük annyi, hogy nem előttem gabalyodtak össze.

Hazafelé inkább sétáltam. Nem volt kedvem taxizni, muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet. Én vágytam arra a babára, de sajnos azt kell mondanom, hogy jobb, hogy az a teszt negatív lett. A mai éjszaka is hűen tükrözi, hogy nem nekünk való egy gyerek. Még nem vagyunk készen rá. És sajnos van egy olyan érzésem, hogy lassan nem is lesz olyan hogy „mi”.

A lakáshoz érve nem volt kedvem felmenni, bezárni magamat a négy fal közé, így inkább leültem a lépcsőre, és rágyújtottam. Egy pillanatra el is felejtettem minden bajomat, ahogy beleszívtam a cigibe, de aztán persze minden úgy borult rám, ahogyan a sötét éjszaka a városra.

Egy viszonylag csendesebb helyen laktam, már ami az éjszakai életet illeti, így azonnal kiszúrtam a halk cipőkopogást. Először nem is akartam felnézni, mert hát minek is érdekelt volna, hogy milyen bige kószál errefelé, de amikor az árnyéka rámvetült, mégis felnéztem.

- Jenny? – lepődtem meg, ahogy felismertem a szőke fürtöket.

- Szia, Jay! Hát te meg mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte kedvesen érdeklődve, és leült mellém.

- Gondolkodok – vontam vállat, majd újra beleszívtam a csikkembe.

- Alexszel van valami baj? – kérdezte, mire rákaptam a tekintetem.

- Honnan veszed?

- Amikor mi összevesztünk akkor is ilyen képet vágtál! – mosolygott, és mutató ujját a homlokomhoz érintette. – Ugyanígy ráncoltad a homlokod! – kuncogott, majd sóhajtva felnézett a magas házakra. – Mi baj van?

- Felbukkant valami expasija – mormogtam halkan, és eldobtam a csikket, majd egy másik szálat húztam elő a dobozból. – Kérsz? – nyújtottam felé.

- Nem – rázta meg a fejét. – Leszoktam.

- Jó neked! – bólogattam. Pár percig csendesen ültünk egymás mellett, s egyikünk sem szólt semmit. – Te mit keresel ilyenkor errefelé? – kérdeztem, hiszen még sosem láttam itt.

- Randin voltam a Grove-ban… - húzta el a száját.

- Nem volt jó?

- Nem te voltál az! – nézett a szemembe. Erre nem tudtam mit mondani. Ő rám vágyott, én pedig Alexre, aki meg Bradre. Hurrá! – Tudod… én is felbukkantam, mint egy ex… sőt én voltam Az Ex – mondta, s közben felállt, megigazította a ruháját, és a táskáját a vállára tette. – Te mégsem mozdultál rám. Ha ő megtette, akkor nem érdemel meg téged, Jay! – mondta halkan. Láttam rajta, hogy fáj neki ez a kis beszélgetés, de nem tehettem ellene. – Mondanám, hogy harcolj érte, ha szereted… – sóhajtott megint. – De tudom, hogy te belül már úgyis tudod, hogy mit szeretnél. Vagy így, vagy úgy… Jó éjt, Jay! – búcsúzott, majd elindult az utcán. Egy kicsit csak tűnődve néztem utána, az után a nő után, akit valamikor szerettem.

- Jó éjt, Jenny! – szóltam utána, de nem fordult meg.

Hát tőle nem ezt vártam volna. Bár az sem lett volna jobb, ha rám mozdul. Meglepett mindaz, amit mondott, és ahogy mondta. Tényleg tudom magamban a választ? Alexis vagy nem Alexis? „Ő” és „én” vagy inkább „mi”?

Nilla - 32

Sziasztok! Megint hatalmas elnézést a késésért, de megint megvoltak az okai annak, hogy elvesztem. Na, lényeg a lényeg, megírtam a fejezetet, ami rövid lett, ám annál eseménydúsabb.

Köszönöm az előző fejimhez érkezett kommenteket!

Jó olvasást, puszillak titeket:

Nilla

32. fejezet: Parti... parti?

Alexis szemszöge:

Miután minden akadályon átverekedtük magunkat és sikeresen elfoglaltuk az asztalunkat – Braddel –, tovább nőtt köztünk a feszültség. Jay minden mozdulatunkat árgus szemmel követte, megjegyzéseket tett, ironizált, féltékenykedett. Rá sem ismertem!

Azt belátom, hogy ezért részben én is felelős vagyok, hiszen mesélhettem volna Jaynek valamit, vagy talán viselkedhettem volna máshogy. De ha Jay ezt nem érti meg, akkor... Akkor nagy galibában vagyok. Márpedig most abban voltam.

- Na, és mivel töltöd a napjaidat, Alex? – kérdezte Brad, miközben kortyolt egyet az italából.

- Huh, hát... Nem sok változott, mióta nem láttalak. Egyetem, hajrázás, és egy ideje Jay. És veled mi a helyzet? Azért írhattál volna!

- Ó, igen, ne haragudj, tudom, hogy írhattam volna. Ezer másik dolgom volt, de ígérem, hogy ezentúl kerítek rá alkalmat!

- Hajaj – ingattam a fejem –, már eléggé ismerem azokat a híres ígéreteidet!

Jay megköszörülte a torkát; valami olyan hangzott el, ami nem igazán nyerte el a tetszését. Mondjuk, Braddal mi nyeri el? A pillantásából lerí, hogy gyűlöli. Holott nem is ismeri. Csak miattam. Elvigyorodtam.

Gonosz terv fogalmazódott meg bennem, kicsit játszadozni fogok Jayjel.

- Egész megemberesedtél mióta nem láttalak! – kezdtem tanulmányozni Bradet. – Talán gyúrsz?

- Alex! – nevetett fel hangosan. – Mondtam már, hogy imádlak?

Na, Jaynek ennél a pontnál lett elege a helyzetből. Dühösen felpattant, vetett ránk egy lesajnáló pillantást, és elhúzott. Alakja hamar eltűnt a tömegben. Halkan felsóhajtottam, és jobbra-balra kezdtem ingatni a fejemet. Miért vesz ilyen dolgokat ennyire komolyan? Férfiak!

Körülbelül fél óra elteltével még mindig ketten ücsörögtünk az asztalnál. A koncert még nem kezdődött el, zenéket nyomtak előtte, és sokan táncoltak rá a színpad előtt. Brad elkapta a kezemet, felhúzott, és a tömeg felé kezdett vonszolni. Bármennyire is szerettem volna ülve maradni, és megvárni Jayt, nem sikerült meggyőznöm akaratomról. Csak húzott és húzott...

Körbepillantottam, a tekintetemmel Jayt kerestem, és csakhamar meg is találtam. A bárpultnál állt, és egy felest vágott be. Pontosabban még egyet. Letette a pultra a poharat, amit aztán a szöszi, kivágott felsős pultoslány készségesen újra teletöltött.

Nekem sem kellett több, teljesen elborult az agyam, közelebb léptem Bradhez, és táncolni kezdtem vele. A zene ütemére mozogtunk, teljes összhangban, ahogyan régen is. Minek is titkoljam, hogy együtt voltam vele? Sőt, nagyon is szerettem. Majdnem belepusztultam, amikor szakított velem, elhagyott egy másik nőcskéért. Ez azonban már csak a múlt. Mindketten továbbléptünk, és én Jayt szeretem. Ez csak egy játék.

- Ajaj – suttogta Brad a fülembe. – Felénk jön, és nagyon ki van borulva...

Megfordultam, hogy lássam, kiről beszél – na, nem mintha sokat kellett volna találgatnom –, de már túl késő volt, nem tudtam semmit sem megakadályozni...

BabyAngel - 31

Sziasztok!

Íme a várva várt 31. fejezet! Igyekeztem valami újdonságot csempészni a sorok közé, eközben pedig elszaladt velem a ló :D Ismét egy hosszú fejezetet olvashattok, de nem is szaporítom tovább a szót, inkább olvassatok ;) Az előző fejezetemhez érkezett kommenteket pedig nagyon köszönöm! (L) Csók, Angel


31. fejezet: Rockcicák és rockkandúrok

Alexis szemszöge:

Negatív. Szüntelenül ez az apró, mégis oly jelentőségteljes szócska visszhangzott a fejemben. Nem akartam Jacksonra nézni. Hogy miért? A válasz igazán egyszerű: Mert féltem, hogy mit látok majd az arcán. Felszabadultságot. Kifújtam az addig benn tartott levegőt, majd magamra erőltettem egy hamis mosolyt. Meglepetésszerűen pördültem meg, Jay pedig bambán figyelte, mit is művelek. Vagy nagyon jól titkolta a megkönnyebbülést – elvégre elsősorban színész –, vagy engem vakít el az iránti érzett szerelem.

- Alex, ha gondolod, be… – kezdett bele, de közbevágtam.

- Semmi baj, Jay! – A nyakába csimpaszkodva csókoltam meg, majd pár perccel később ismét az ágyban feküdtem, némileg rendszerezve szapora légzésemet.

Jay csak később sétált ki a fürdőszobából, látszott rajta, hogy valami bántotta, de nem szólt hozzám, csak csendesen bebújt mellém, átkarolta a derekamat, és egy apró puszit nyomott a homlokomra. Felszusszantam, és közben azon merengtem, hogyan fogom palástolni a csalódottságomat. Az biztos, hogy nem lesz egy könnyű menet, de bármennyire is szar színész vagyok, igyekezni fogok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejemben aludtam el, bízva abban, hogy a rémálom nem ölt újra testet…

Reggel madárcsicsergésre ébredtem, és egy egészen rövid időre azt hittem, az egész tegnap éjszakát csak álmodtam. Aztán persze ahogy az lenni szokott, a rideg valóság gyorsan befészkelte magát a tudatomba, ehhez pedig az is jócskán hozzájárult, hogy csupán egy, az ágyamon hagyott cetli pihent mellettem Jay helyett. „Ne felejtsd el, hogy este egy amatőr koncertre megyünk! Kilencre érted megyek. Jack” Este kilenc. Kábán felpillantottam az éjjeliszekrényem álló órára, amikor is tudatosult bennem, hogy még csak délelőtt tíz volt.

Lemondóan sóhajtottam, majd ülőhelyzetbe tornáztam magam. Csak ültem ott, fogalmam sincs meddig, amikor a csendes merengésből kizökkentett a telefonom pittyegése. A kijelzőre néztem, de amikor megpillantottam, hogy egy magánszámról keresnek, inkább kinyomtam a hívást. Semmi kedvem nem volt egy újabb gyűlölködő rajongóhoz, ugyanis mióta Jay hivatalosan is a pasim lett, és erről a média is tudomást szerzett, naponta kaptam pár agresszív üzenetet vagy hívást. Végül a telefont az ágyra hajítva sétáltam le a konyhába, hogy készítsek magamnak egy bögre kávét.

Amíg a konyhában szorgoskodtam, összeütöttem magamnak egy könnyed salit, majd bevettem a nappalit egy vödör jégkrémmel. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, ezért úgy döntöttem, Szex és New York maratont tartok, hiszen mi sem természetesebb annál, hogy a valóság elől egy másik, alternatív valóságba menekül az ember lánya? Igaz, ott sem történik minden úgy, ahogy egy tündérmesében, a királyfi sokkal inkább közlekedik Mercedes-szel, mint fehér lóval, és az is megesik, hogy a királylány helyett mást választ.

Mire végigrágtam magam az évadokon, egy dologban biztos voltam. Ha New Yorkot átkeresztelték Nyűg Yorkra, én is megtehetem ezt Los Angeles-szel. Már csak a tökéletes jelzőt kellett megtalálnom, ami nem is volt olyan könnyű, mint azt eleinte hittem… Mindenesetre az idő gyorsan repült, én pedig azon kaptam magam, hogy már a gardróbom előtt állok, és a tökéletes ruhát, valamint kiegészítőt keresem. Végül kiegyeztem egy fekete, szegecses felsőben – amelyre egy szintén fekete bőrdzsekit húztam –, valamint egy szemtelenül rövid miniszoknyában. Utolsó simításként még felvarázsoltam egy vadmacskasminket, és feltupíroztam a hajamat is.

- Nocsak, Alex… – hallottam meg Jay elismerő hangját magam mögül, mire rögtön megpördültem és értetlenkedve figyeltem, ahogy végigmér, akár egy olcsó húst. Utáltam, ha így néztek rám a férfiak, de neki még ezt is elnéztem, így a fenekemet kitolva hajoltam le, hogy felvegyem a magas sarkú cipőmet. Élveztem, hogy kicsit szenved, így a lehető leglassabban egyenesedtem fel.

- Felőlem indulhatunk. – Rákacsintottam, majd utolsó simításként még a csuklómra fújtam a kedvenc parfümömből, és szembenéztem a tükörképemmel. Nos, egyelőre tökéletesen ment a színjáték.

A ház előtt már indulásra készen várt minket egy taxi, Jay pedig készségesen segített be. Ugyan egész úton meg sem mukkantunk, kimondatlanul is gyötörtük a másikat. Hogy honnan tudom? A tekintetében láttam, hogy sajnálja, amit tett, és ezzel az én fagyos szívemet is melengette. Elvégre nem haragudhattam rá örökre, nem igaz?! Hogy ő is tudja, megbocsátottam, egy futócsókot váltottam vele, amikor kinyitottam nekem az ajtót, majd kézen fogva indultunk a bejárat felé. Jay éppen átadta a jegyünket, amikor valaki szemtelen módon belecsípett a fenekembe. A kezem már lendült, de amikor megpillantottam a támadómat, egyből meggondoltam magam.

- Brad! – ugrottam a nyakába, ő pedig pörögni kezdett velem. Pontosan ugyanolyan volt, mint mikor utoljára láttam… Szemtelenül jóképű és pimasz. – Mit keresel itt? – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést, mikor végre ismét talajt éreztem a lábam alatt.

- Ismersz… – vont vállat hetykén, arc pironkodtató mosollyal az arcán. – Egy koncertnek sosem tudtam ellenállni, főleg, ha ilyen gyönyörű cicababák is jelen vannak.

- Menj már! – legyintettem. Aztán varázsütésre leesett a tantusz… Jay megrökönyödve állt mellettünk, szikrákat lövellve Brad irányába. – Ne haragudj, édes – bújtam hozzá. – Brad, ő itt a barátom, Jay, Jay, ő itt Brad – mutattam be egymásnak a két srácot.

- Talán Pitt? – fojtotta el a belőle kitörni készülő nevetést, de én nagyon jól tudtam, hogy ezzel csak az idegességét próbálta elrejteni.

Érdekes estének nézünk elébe…

Amy - 30

Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző fejimhez érkezett komikat! 

Jó olvasást!

Csók, Amy

30. fejezet: Tesztek

Jackson szemszöge:

Alexis ijedten pillantgatott fel rám, és lassan kibontakozott az ölelésemből. Szemeiben könnyek csillogtak, és ajkai meg-megremegtek. A homlokán még ott csillogott a veríték, amit valószínűleg egy rossz álom okozott, de a légzése már lassabbá vált, igaz, még mindig akadozva szedte az éltető oxigént.

- Alex, édesem… – suttogtam halkan, féltem, hogy ha hangosabban szólok hozzá, még a végén megijed. Olyan volt, mint az űzött vad: félénk, ijedt, reszketeg. Tenyeremet az arcára simítottam, ő pedig lehunyta szemeit, s így kicsordultak az első könnycseppek. – Alex, megijesztesz! – mondtam, s közelebb húzódtam hozzá. Egy vékony, halvány, barackszínű kis hálóing fedte testét, ami alig takarta a lábait a takaró alatt. Ahogy közelebb húzódtam hozzá, azonnal összeért testünk, s ő ettől megremegett. Újra a szemembe nézett, s nagyot nyelt.

- Álmodtam valamit, és… én csak… – motyogta, láttam, ahogy keresi a szavakat. Sajnáltam, hiszen mindennél jobban szerettem őt, és most úgy tűnt, hogy fél valamitől.

- Csak meséld el! Mondd el, mi baj van! – kértem lágyan, s átöleltem a derekát, ő pedig végre jólesően hozzám bújt.

- Félek. Egyrészt, mert hazudtam neked… vagyis nem hazudtam, csak nem mondtam el valamit, másrészt meg… attól félek, amiről nem mondtam igazat… – elhallgatott, majd kezeit összekulcsolta a derekam körül.

- Nem értelek! – vontam össze a szemöldökömet, és úgy helyezkedtem az ágyon, hogy Alexis pont szemben tudjon feküdni velem. Kezei szorosan öleltek, és szemeiben még ott égtek az elfojtott könnycseppek.

- Hát… én nem akartam eltitkolni meg semmi – kezdte. – Én csak nem tudtam, hogyan mondjam el neked! Szóval… – nagy levegőt vett, és szorosan lehunyta a szemeit. – Már két hete késik, és lehet, hogy terhes vagyok! – hadarta egy szuszra, de a szemei még mindig csukva voltak. Én meg hirtelen azt sem tudtam, mit kéne éreznem, főleg azt nem, hogy mit kéne mondanom.

- Mi? – nyögtem ki végül az egyetlen értelmes kérdést, ami eszembe jutott.

- Ne haragudj, én… én nem tudom, hogyan történhetett. Mármint a módját azt persze tudom, de… - szusszantott mérgesen, majd újra rámnézett. Azokban a kék szemekben annyi megbánás, és bánat égett.

- De hát… - kezdtem volna valamilyen védőbeszédbe, hogy nem lehet, hogy terhes, hiszen szed gyógyszert, de magam is rájöttem, hogy ha nem jött meg neki, akkor igen csak valószínű, hogy így áll a dolog.

- Én nem tudom biztosan! Nem csináltam tesztet! – suttogta.

- De hát miért nem? – csattantam fel a kelleténél és szándékomnál is hangosabban és durvábban. – A francba, Alex! – morogtam.

Alex lefagyva bámult rám. Nem tudtam elviselni a vádló pillantást. Olyan volt, mintha csak azt kiabálta volna, hogy vajon miért nem örülök, hogy gyerekünk lesz?!

Szélsebesen pattantam ki az ágyból, így kiszakítva magam Alexis öleléséből, és a ruháimat szedegettem a padlóról, amit néhány órával ezelőtt eldobáltunk. Mert persze nekem is pont most kellett vele szeretkeznem. Ha eddig nem volt gyerek, most lehet, hogy tettem róla, hogy legyen!

- Jay, hova mész? – kérdezte vékony hangon Alex, így rákaptam pillantásomat. Felült az ágyban, és könnyezve nézte, ahogyan épp magamra próbálom rángatni a ruháimat.

- El! – morogtam cseppet sem kedvesen. Bármennyire is szerettem volna vele tisztelettudó és kedves lenni, nem ment. Annyira hirtelen jött ez a hír, és én annyira, de annyira nem számítottam rá!

- Értem – motyogta halkan, s nem nézett rám többet. A földet, a takarót, a hálóingét nézegette helyettem, és sűrűn rágcsálta a szája szélét.

Legszívesebben odamentem volna hozzá, és megnyugtattam volna, hogy minden rendben lesz, de féltem, nem menne. Most nem. Csak ennél is durvább és bunkóbb lennék a düh és ijedtség miatt, ami bennem dúlt. Inkább csak felkaptam a bőrkabátomat, és kiiszkoltam a szobájából, s lefelé caplatva, az ajtó felé indultam. Út közben felhúztam a csizmámat, majd igyekeztem nem bevágni magam után a bejárati ajtót.

Kint már tavaszodott, és a langyos szél kellemesen borzongatta az ember bőrét. Tudtam, hová akarok menni, és tudtam, hogy nincs is olyan messze, így bíztam benne, hogy míg vissza nem érek, Alex nem fogja telesírni a párnát.

Annyira szerettem őt, és komolyan gondoltam mindig, mikor ezt a szót kimondtam neki. Én nem mondogattam eddig senkinek sem olyan sokszor, nálam ez tényleg jelent is valamit.

Ha Alex tényleg terhes, akkor az nemcsak az én jövőmet befolyásolja, hanem az övét is. Ketten kell majd megbeszélnünk, hogy hogyan tovább.

* *

Bezártam magam mögött az ajtót, lekaptam a csizmám, majd felfelé rohantam. Alexis az ágyban feküdt, s mikor meglátott, azonnal felült. Arcán a sok sós kis cseppecske útja ott csillogott, s azonnal elszorult a szívem, hogy hagytam szenvedni. Meg kellett volna mondanom neki, hogy hova megyek.

- Hát te? – kérdezte rekedten.

- Hoztam pár tesztet. Halvány gőzöm sincs róla, hogy melyik jó, szóval van vagy tízféle – ültem le mellé, és az ölébe ejtettem a kis szatyrot.

- Azt hittem, elhagytál – nézegette a szatyor tartalmát.

- Sosem hagylak el! – emeltem fel fejét az állánál fogva, s mélyen a szemébe néztem. – Szeretlek! Mindegy, hogy terhes vagy-e, vagy sem!

- Ne csináld ezt velem! – motyogta kábultan.

- Mit ne csináljak? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy mire gondol.

- Hogy így nézel rám – sóhajtotta. – Megőrjítesz! – mosolyodott el.

- Hát… ennek mindig örülök – adtam egy puszit a szájára. – Most menj, és csináld meg a teszteket!

- Pisiljem le az összeset? – kérdezte, s közben felállt, a kis csomaggal a kezében.

- Aha! Na nyomás! – legyintettem egyet a hátsójára, ami szerény meglátásom szerint a világ legjobb hátsója volt.

- Oké…

Miután Alexis kijött, mindketten leültünk a fürdőszoba ajtajába, s vártuk, hogy a tesztek jók legyenek. Ő velem szemben foglalt helyet, törökülésben, és a farmerem egyik rojtjával játszadozott.

- Mi lesz, ha pozitív lesz? – kérdezte halkan, s egy pillanatra rám tekintett, de aztán újra a nadrágom kötötte le a figyelmét.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem. – Megrémít a tudat. Mert mindig is vágytam egy kisbabára, de nem tudom, hogy helyes-e éppen most. De azt semmiképpen sem akarnám, hogy elvetesd… csak ha te nagyon nem szeretnéd a kicsit… – mondtam el, amin már az elmúlt fél órában is gondolkoztam.

- Nem akarnám elvetetni! – tiltakozott azonnal. – Csak én félek tőle. Nem vagyok éppen anyának való – fintorgott.

- Szerintem nagyon is jó anya lennél! És amúgy sem lennél egyedül!

- Neked most ível még csak még jobban felfelé a karriered! Nem hiszem, hogy te le akarsz ragadni nálam, és itt – mutatott körbe a szobájában.

- Mindent meg lehet oldani, cicám! – mosolyogtam rá.

- Szeretlek! – mászott az ölembe, és megcsókolt.

- Én is! – motyogtam.

Pár perc múlva, mikor sikerült elválnunk egymástól, beálltunk a mosdó elé, aminek a szélén ott sorakoztak a tesztek. Alexis úgy szorította a kezemet, hogy már majdnem fájt is, de nem szóltam semmit. Lélegzet-visszafojtva hajoltunk a tesztek fölé, amelyeken mind, kivétel nélkül mínuszjelek sorakoztak.

- Negatív! – motyogta. Miért éreztem az ő hangjában is, és magamban is egy kis keserűséget?